Lassan vége ennek az évnek is. Ennek a sportévnek. Nem maradt más hátra, mint a szívünk csücskének szorítani egy felejthetetlen sorozat folytatásában.

Talán ahhoz szoktunk, hogy kedvenc zöld-fehér címerünk később jut szóhoz a Magyar Kupában, talán ahhoz szoktunk, hogy nagyobb nevű csapatokkal kell megküzdenünk, de talán most fontosabb is ez a meccs.

A kártyás-berkis-stadionépítés problémakört félretéve, szebb időt remélve, csütörtökön mindenkinek FFC meccsen a helye!

Sajnos, ez elmúlt 3 bajnoki meccsen nem tudtam a helyszínről szorítani a Rettenthetetleneknek. Így maradtak a képek, az élménybeszámolók. És még mindig meg tudok lepődni! Hihetetlen, hogy Budapest Kupa döntőt játszottunk, hogy a bajnokságot torony magasan vezetjük és elveszíteni már akkor sem tudnánk, ha ki sem állnánk, és mégis olyan gyermeki, őszinte mosollyal tudnak ezek a srácok örülni a már-már közhelyes győzelmeknek, hogy az ember minden meccs után kétszer örül.

Jó érzés, hogy van egy hely, ahol, ha másfél órára is, de félre lehet tenni a sérelmeket, a panaszokat, a gondokat és önfeledten lehet Fradistának lenni.

Mindig elvárásokkal figyeljük a szakosztályainkat. Mindig többet és többet akarunk. Ti már rég túlteljesítettek minden elvárást. Minél feljebb kerültök, annál nagyobbat lehet zuhanni. De mi mindig itt leszünk, hogy megtartsunk Titeket.

Csütörtökön is zúgjon a TEMPÓ, FFC!