Ferencvárosi FC
Menü
 
in English
 
Fórum&fotó
 
Ferencvárosi FC
 
Ferencvárosi TC
 
Hivatalos honlapok
 
Szurkolói honlapok
 
Magyar sport
 
Facebook

 
Számláló
Indulás: 2004-09-01
 
Látogatók
free counters
 
Aktuális
Aktuális : Budkeszi LA - FFC 2010.09.18 szombat 16:00

Budkeszi LA - FFC 2010.09.18 szombat 16:00

kalmixsslazio, HáZé  2010.09.16. 12:00

Előzetes

IDŐPONT ÉS 
HELYSZÍNVÁLTOZÁS!!!


  Hétvégi ellenfelünk, szombaton 16:00-kor, a Budakeszi Labdarúgó Akadémia csapata lesz. Jól ismerjük őket, hiszen a tavalyi BLSZ III-as bajnokságban a csoporttársunk és egyik legnagyobb riválisunk volt. Tavaly az őszi mérkőzésen viszonylag simán 4-1-re nyertünk, tavasszal azonban a Budakeszi pályáján a bajnokság egyik legnehezebb mérkőzésén "csak" 1-0-ra sikerült nyernünk, Kicsi góljával. A bajnokság végén a csapat a 3. helyen zárt és velünk együtt feljutott a BLSZ II-be. Idén két forduló zajlott le eddig, mérlegük hozzánk hasonlóan egy győzelem és egy vereség. A Rákosliget ellen győztek, míg a Piramis ellen 3-2 arányban alulmaradtak. Mindkét mérkőzésük idegenben volt, tehát ellenünk debütálnak hazai pályán a BLSZ II-ben.

Szurkolóinknak a találkozó a Szögletben lesz. ahonnan legkésőbb 16:30-kor indulunk a mérkőzés helyszínére! A találkozót a büféből tudjuk megtekinteni!

A mérkőzés időpontja: 2010. szeptember 18. szombat 17:00
Helyszíne: Goldball pálya
Ellenfelünk: Budakeszi LA

Szurkolói beharangozó

A Budakeszi pálya az eső miatt víz alatt áll, ezért a mérkőzés 17:00-kor a Goldball műfüves pályáján lesz megtartva.

 
Közlemények

ESEMÉNYEK

TÁMOGATÁS

 

 
Pártolói kártya

ZÖLD         EZÜST

 
FFC Shop

 
Támogatóink

 
Partnereink
 

Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!