FFC-Dunakanyar-Vác 0:1 (0:0)
Goldball pálya, 500 néző
Kezdőcsapat: Muki- Ádám, Lengyi, Katus, Tombor Peti, Davoni, Bence, Baranyi Peti, Tánczi, Kicsi, Juhász Gyuri
Csere: Emu, Váradi Tomi, Rába Tomi

Góllövő: Lovrencsics (87.p)

 Igazi nyári időben, népes közönség előtt kezdődött a Magyar kupa meccsünk. Sajnos Juhász Gyuri már a 8. percben cserét kért sérülés miatt. Emu lépett a helyére. Jó iramú csata folyt a pályán, egyáltalán nem látszott, hogy melyik az amatőr és melyik a profi csapat. Bencének volt egy óriási helyzete a félidő derekán, fejesét a váci kapus bravúrral védte. Rendkívül fegyelmezett játékkal elértük, hogy neves ellenfelünk még helyzetbe sem tudott kerülni. Nagyobb helyzet nélkül telt el a félidő további része. A szünetben egyöntetű vélemény volt, hogy a Tardosiak jobb csapat volt, mint ez a Vác. A második félidőben sem sikerült komolyabb helyzetbe kerülnie ellenfelünknek, igaz ekkor már nekünk sem nagyon. Ahogy telt az idő, egyre lelkesebb lett a csapat és a közönség is. Mikor már mindenki kezdte elhinni, hogy akár hosszabbítás is lehet, akkor a 87. percben a Vác a semmiből megszerezte a vezetést. A csapat azonban nem adta fel és utolsó erejét összeszedve támadott. A 92. percben az egyik váci védő kézzel ért a labdához, és mivel ez az ötösön belül történt, mindenki várta a jogos 11-est, azonban a sporttárs sípja néma maradt, sőt reklamáló csapatkapitányunkat is kiállította. 500 néző, 15 rendező, 22 játékos, a két kispad, sőt a kezező játékos is látta, ill. elismerte az esetet. Kár, hogy így ért véget a meccs, hiszen az esetleges hosszabbításban bármi megtörténhetett volna. A Vác csapata óriási csalódás okozott, ha ez a magyar profi labdarúgás, akkor már érthető, hogy miért tartunk ott ahol, és miért nem fogunk VB-re kijutni még vagy 20 évig. A múlt heti kitűnő bíráskodás után, egészen az utolsó percig most sem lehetett panaszunk a sporira, azonban a végén döntő hibát vétett, kár érte.
 Mivel a futballban csak győztesek és vesztesek vannak, ezért ha emelt fővel is, de elbuktunk. Köszönjük a csapatnak, a szurkolóknak, és mindenkinek, aki segített nekünk ezen a két Magyar kupa meccsen. Azt hiszem, örök élmény marad mindenki számára.
 Pénteken kezdődik a bajnokság, este hatkor Csepelre látogatunk, legyünk ott is minél többen! Tempó FFC!

Képek

FFC - Dunakanyar-Vác (szurkolói szemmel):

Kis csapatunk nagy napra virradt vasárnap. Egy stabil nb3-mas szintet megütő csapat búcsúztatása után még nagyobb falatot kellett leküzdenünk: az Nb II. 4. helyezettje, a Dunakanyar-Vác került a mieink útjába.
Sokat beszélgettünk erről a meccsről, sokféle vélemény cserélt gazdát az egészen realista megnyilvánulásoktól egészen a továbbjutási álmokat szövőkig. Aztán elérkezett a meccs napja, és szokásunkhoz híven egy bambizással kezdtünk a klímás Szögletben (34 fokban nehéz is volt elindulni onnan). A 2 óra körüli létszám aggasztó volt, páran -akik megéltük a Népfürdő utcai bajnokikat összesen 20-30(!) fővel- már-már agyvérzést kaptunk a vizionált temetői hangulattól. Átsétálva a Goldballra aztán kiderült: a hiba a mi készülékünkben van és mindennek a mi alkoholizmusunk az oka, ugyanis nem kezdheti mindenki vedeléssel a vasárnap délutánt, és ennek megfelelően a szurkolók zöme a Goldball pályán volt már, mire odaértünk. Bár a "nagy" Fradi nem játszott, így is kellemes 4-500 fő gondolta úgy (a maroknyi váci csoporttal egyetemben), hogy a legjobb program egy fülledt délutánon a szurkolói csapat meccse.
A hangulatra az elmúlt szezon volt leginkább jellemző, kellemes sörözések röhögcsélések és az ellenfél játékosai kötötték le a szurkolók nagy részét. Aztán a mérkőzés előre haladtával egyre többször sikerült igen bíztató hangerővel robbantani hol egy Fradi-indulót, hol egy mezei "Hajrá Fradit!", de összeségében ezek jól szóltak. A csapat remekül tartotta magát az egyértelműen nagyobb erőkből álló, és rendkívül gyenge napot kifogó váciakkal szemben. Egy-egy kontrából, amikor sikerült elől megtartani a labdát, veszélyes beívelések, szögletek és szabadrúgások alakultak a váci kapu előtt is, és nem egy esetben csak a kapus állta útját a lövéseinknek. Sajnos a vezetést nem sikerült megszerezni az első félidőben, de sokat nem bánkódtunk, látszódott, hogy ha csak egy picit is jobban kinyíltunk volna, hátul bajba kerültünk volna. A félidőre már egész jó hangulat alakult ki, ez pedig rögtön tovaszállt a lefújással az első benzinkút felé (értsd: nem volt büfé!).
A második félidőben ismét kicsit nyugdíjasra vettük a stílust, úgy szurkolás szempontjából, mint a csapat a játékéból, és ezért kezdetben a Vác komolyan beszorította a mieinket. Aztán egy-egy szebb labdakihozatal meghozta a szurkolói kedvet, egyre többször dörrentünk, a csapat pedig újra ráérzett a játékra és ismét egynrangú ellenfélként rohamozott. A végét azonban nem bírtuk (hogy mást ne mondjunk, csere híján Bence két egymás utáni görccsel a vádlijában is pályán kellett, hogy maradjon), és a 87. percben egy jobb oldali beadás után megszerezték a vendégek a vezetést. Hihetetlen csend ült ekkor az egész Goldball sporttelepre, hirtelen még a váci nézők is elfelejtettek örülni, ők is érezték: erre bizony nem szolgáltak rá a bűn rosszul teljesítő kedvenceik, míg a mieink láthatóan összetörtek. Az utolsó 3 percre mindenki összegyűjtötte a maradék erejét és a váci térfélen járattuk a labdát, majd fél perccel a lefújás előtt az ellenfél védője az ötösön belül (!) kézzel ért a labdához, azonban a sporttárs jó mlsz katonaként továbbot intett. Csapatkapitányunknál (és a szurkolóknál) ekkora szakadt el a cérna, és így Pityu a kiállítás sorsára jutott. Az indulatok ekkor elszabadulni látszottak, több kispadon ülő játékost és az edzőnket is csak nagy nehézségek árán lehetett megnyugatatni (teljesen érthető módon). A játékvezető végül lefújta a mérkőzést, és ezzel 1 perc alatt tönkretette álmainkat, majd mosolyogva a kezdőkörben mindenkit elismeréséről biztosított (mintha erre bárkinek is szüksége lett volna). Körülbelül úgy hatott, mintha a Szövetségből üzentek volna: "jók vagytok, de itt már nem mehettetek tovább". Az igazi elismerést a csapat végül a szurkolóktól kapta meg: felállva tapsoltak és éltették a kedvenceket, akik győzelemmel felérő vereséget szenvedtek, a másodosztályú, profi (és profin segített) ellenféltől.
Némi öltöző körüli szócsata után a vendégek és a "sporttársak" rendben, különösebb gond nélkül hazamentek, a mieink pedig -nem meglepő módon- a Szögletben adták ki a feszültséget magukból, némi üdítő kíséretében. Összeségében remek nap volt, remekül küzdő játékosokkal, akiket az Üllői út 129.-ben is példaként lehetne állítani az egész Ferencváros elé.
Srácok, nekünk Ti vagytok a győztesek! Így álljatok helyt minden meccsen a szezonban és akkor meglehet a negyedik bajnoki cím is. Mi Veletek leszünk! TEMPÓ FFC!

Képek

S.F.o.D.