FFC-Duna Sk szombat, 14:00
El presidente 2011.11.10. 09:01

Az őszi szezon hajrája kezdődik
Két hazai mérkőzés következik, remek alkalom a felzárkózásra. Mindkét mérkőzés különleges lesz, hiszen előbb a köztudottan újpest szurkolók alkotta Duna SK csapatát fogadjuk, majd következik az ősz rangadója az Afrika elleni meccs.
Most pár szó a Duna sk csapatáról. Az egyesület 1951-ben alakult, és több névváltoztatáson ment át a IV. kerületi csapat. Volt többek között, Bőripari Dolgozók Sport Egyesülete, IV. ker. Vörös Lobogó SK, Vörös Lobogó Duna-cipőgyár. Micsoda nevek. Tavaly is a BLSZ I/B-ben szerepelt és az előkelő 5. helyet szerezte meg, azonban ha nem számítjuk a pontlevonását, akkor az elért eredmény alapján a 4. helyen zártak volna. Az Afrikát oda-vissza verték, de győztek a Szent Pál és az első helyezett Tintahalak ellen is. Idén gyengébben szerepelnek, csak a 10. helyen állnak, de óvatosságra ad okot, hogy legyőzték a SZAC csapatát (4:1), és az előző fordulóban az Afrikát is (1:0).
Csapatunkban visszatérhet a kapitány, letöltötte eltiltását. Múlt héten visszatért Davoni is, így már rá is számíthatunk.
Még három meccs van az őszből, három fontos és nehéz meccs. Számítunk minden szurkolóra, tempó FFC!
FFC-Duna Sk (BLSZ I/b)
2011.11.12 14:00 Albert stadion 2-es edzőpálya
FFC II-Flotta 2001 SKE (BLSZ IV)
2011.11.13 13:00 Siketek sporttelep
BVSC-FFC (BLSZ U15)
2011.11.12 10:00 BVSC stadion
|