Ferencvárosi FC
Menü
 
in English
 
Fórum&fotó
 
Ferencvárosi FC
 
Ferencvárosi TC
 
Hivatalos honlapok
 
Szurkolói honlapok
 
Magyar sport
 
Facebook

 
Számláló
Indulás: 2004-09-01
 
Látogatók
free counters
 
Aktuális
Aktuális : FFC-Inter CDF SE szombat 14:00

FFC-Inter CDF SE szombat 14:00

El Presidente  2011.11.17. 09:02

Győzni kell!


Szombaton kerül sor az ősz rangadójára. A csapat megalakulása utáni második tétmeccsünkön kerültünk velük szembe, és az akkor nagyon jó erőkből álló csapattól mindössze 1-3 arányban kaptunk ki, és estünk ki a Budapest kupából. A meccsen öngólt lőttünk, 11-est hibáztunk, valamint kétszer megdöngettük a kapufát is, tehát elmondható, hogy partiban voltunk. A mérkőzés után igaztalan vádak sorát kellett elszenvednünk, minden fórumon, amiért nagyon megorroltunk soros ellenfelünkre, azóta fűti a csapatot a visszavágás lehetősége. És már csak két napot kell kibírni.
 Ellenfelünk tavaly is ebben a bajnokságban szerepelt, és a középmezőnyben végzett, a 8. helyen zárt. Azonban a csapat kapcsán sajnos szót kell ejteni másról is. Az Inter tavalyi szereplését sorozatos botrányok szegélyezték, a teljesség igénye nélkül, verekedés a pályán, pályán kívül, hamis játékengedélyek, jogosulatlan játék, "utánpótlásukban" lévő káosz, szinte minden héten munkát adtak a fegyelmi bizottságnak, nem kis gondot okozva nekik. Mindezek ellenére hímes tojásként kell bánni a csapattal, hiszen a legkisebb nekik nem tetsző események kapcsán egyből előkerül a sokat emlegetett, régi, unalmas lejárt lemez, a mindent ütő "rasszista kártya". Információnk szerint ezt a Joly Joker kártyát természetesen ellenünk is hozni, és használni fogják. Kérek minden szurkolónkat és játékosunkat ne üljön fel ennek a provokációnak, győzzük le őket a pályán, vegyünk így elégtételt!
 Csapatunkból Davoni sajnos nem játszhat (5 sárga lap), viszont rajta kívül mindenki harcra fogható. A meccset csak akkor tudjuk megnyerni, ha mindenki a játékra összpontosít, és maximálisan odateszi magát, szurkolóinktól pedig végig kitartó, sportszerű szurkolást kérünk. Csak együtt győzhetünk, tempó FFC!

BLSZ I/B:
FFC-Inter CDF
2011.11.19 14:00, Üllői út, 2-es edzőpálya

BLSZ IV:
FFC II-Csabagyöngy SE
2011.11.20 11:00 Siketek pálya

BLSZ U15:
FFC-Budatétény SE
2011.11.19 11:00 Siketek pálya

 
Közlemények

ESEMÉNYEK

TÁMOGATÁS

 

 
Pártolói kártya

ZÖLD         EZÜST

 
FFC Shop

 
Támogatóink

 
Partnereink
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!