Ferencvárosi FC
Menü
 
in English
 
Fórum&fotó
 
Ferencvárosi FC
 
Ferencvárosi TC
 
Hivatalos honlapok
 
Szurkolói honlapok
 
Magyar sport
 
Facebook

 
Számláló
Indulás: 2004-09-01
 
Látogatók
free counters
 
Aktuális
Aktuális : Budakeszi LA-FFC csütörtök, 19:00, Népliget

Budakeszi LA-FFC csütörtök, 19:00, Népliget

El Presidente  2011.11.28. 10:05

Idei utolsó meccsünk következik


  Csütörtökön zárjuk az őszi szezont. Ellenfelünk a Budakeszi csapata lesz, akikkel már a BLSZ III óta folyamatosan meccselünk. Eddig minden mérkőzést nyertünk, de az elsőt leszámítva, miden mérkőzés szoros volt, és csak egy góllal sikerült nyernünk. Nagyon jól kezdték a szezont, sorra aratták a győzelmeket, legyőzve többek között a Szent Pál és a Goldball csapatát is, október eleje óta azonban már csak kétszer sikerült nyerniük, így a visszacsúsztak a 8. helyre. A hétvégi forduló nagyon jól alakult a szempontunkból, hiszen pontot vesztett a két éllovas (Goldball, Pestszentimre), valamint kikapott a 3. helyezett Szent Pál csapata. Csütörtöki győzelmünk esetén felzárkózhatunk egy pontra a dobogó, és négy pontra az éllovas Goldball mögé. Sokat segíthet, hogy a meccset hazai környezetben játszunk, a Népligeti műfüvön.
  Az utolsó őszi meccsen is legyünk minél többen, tempó FFC!

 
Közlemények

ESEMÉNYEK

TÁMOGATÁS

 

 
Pártolói kártya

ZÖLD         EZÜST

 
FFC Shop

 
Támogatóink

 
Partnereink
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!