Az FFC történetének legeredményesebb évét zárta az elmúlt évben és Te az FTC Futsal csapatát is erősítetted. Mind a két csapat méltóképpen szerepelt a bajnokságban, viszont neked közbe jött egy kellemetlen sérülés is.
Hogy élted meg a 2011-es esztendőt?

Hát nagyon felemásan. Az év eleje rendkívül zaklatott és megterhelő volt, egyrészt elkezdődött az alapozás és már januárban elindult a futsal tavaszi szezonja, így gyakorlatilag minden nap volt valamilyen edzés vagy meccs. Aztán ott volt az a tényező is, hogy nem volt állandó munkahelyem és párom testvéréhez járogattam el gondnoki munkakörbe, ami szintén fizikai melót jelentett. A futsalban szintén mélyponton voltam, ugyanis rendre éreztem a hiányosságokat a játékomban, továbbá nem nagyon tudtam feldolgozni, hogy nem jönnek a gólok. Papa sokszor kérte, hogy hagyjak ki edzést, illetve szóljak ha bármi problémám van, de én természetesen próbáltam bizonyítani. Aztán a nagypályán sem úgy ment a játék, ahogy kellett volna, ott is gyötrődés volt már egy-egy edzés vagy edzőmeccs. Ami még így utólag élesen bennem maradt, hogy az aktuális futsalkeretet mindig sms-ben kaptuk, tehát akinek ott volt a neve az üzenetben, az játszhatott hétfőn. A Csömör elleni meccs előtt nekem nem volt ott, majd hívott Maha, hogy le tudnék-e menni Szombathelyre az NB2-esekkel. Kicsit lesokkolt a dolog, de magamban megfogadtam, hogy becsülettel végig csinálom a szezont. Aztán pár óra múlva jött Papától a telefon, hogy Horváth Feri lesérült, ezért bár pihentetni akart, de jó lenne, ha tudnék menni Csömörre mégis. Úgy léptem pályára, hogy be akartam minden áron bizonyítani, van helyem a csapatban, magamban fogadkoztam, hogy az első gólok valamelyikét én szeretném rúgni. Aztán mentünk már 3-4 góllal és teljesen elkedvtelenített, hogy most már hiába rúgnék gólt, gyakorlatilag semmilyen katarzist nem váltana ki sem belőlem, sem a többiekből, sem a szurkolókból. 7:1-nél aztán egy hosszú labdánál csak azért is ütköztem a kapussal és kicsit megfájdult a térdem, de nem tűnt vészesnek. Aztán reggelre lábra sem tudtam állni, majd kórház és kiderült, hogy szakadás. Így utólag egyértelműen azt gondolom, az hogy megsérüljek, csak és kizárólag annak köszönhető, hogy nem voltam rendben fejben. Gyakorlatilag kicsúcsosodtak a dolgok az életemben, aztán jött egy kis kényszerpihenő, amit otthon, vidéken töltöttem, majd május elején visszajöttem Pestre, lett állandó, normális munkahelyem, jártam gyógytornára, szinte minden nap találkoztam Postás Józsival annyi meccsen voltam. Aztán saját céget sikerült összehozni, a lelátói társaságunkat is szívügyemnek tekintem és egyik vezetőként elég nagy a felelősségem is, de ekkortájt már ezt is egyre masszívabbnak és egyre jobb közösségnek éreztem, tehát mondhatjuk az év második felére teljesen rendbe jött az életem, illetve a körülöttem lévő dolgok. Egy percig nem bánkódom és emésztem magam, amiért megsérültem, ennek így kellett történnie, de tanultam belőle. Nem lett volna szabad ennyi bizonytalan dolgot egymásra pakolnom, mert gyakorlatilag folyamatosan emésztettem csak magam, aztán az élet, ahogy kell, vissza is jelzett.
És ha már így ennyire őszintén és nyíltan leírtam ezt a részét, azért a kérdésed másik vetülete is érdekes, tehát a csapat nélkülem is megnyerte simán a kupát és a bajnokságot. Ugye vannak ezek a diplomatikus közhelyek, amikor a csatárok úgy válaszolnak, hogy mindegy ki rúgja a gólt, csak nyerjünk. Hát szerintem belül minden igazi csatár azt akarja, hogy az Ő góljával nyerjen a csapat és bennem is valami ilyen kettősség alakult ki. Tényleg szívből örültem a sikereknek, de azért rossz volt látni, hogy nélkülem is simán behúzza a csapat a meccseket és nem lehetek részese a kupatavasznak. Nem azért, mert akkora sztár vagyok, hanem egyszerűen ilyen az ember, mert ez mindenkiben lejátszódik, aki éppen nem játszik. Aztán a magyar kupára sem sikerült erőben és súlyban összekapnom magam, majd úgy érzem az őszi szezon is felemásra sikeredett, mind nekem, mind a csapatnak. A futsallal az volt a tervem, hogy akkor megyek, ha igazán szükség lesz rám. Aztán jöttek bizonyos konfliktusok a szakmai stáb és a vezetőség között és úgy éreztem az a minimum, hogy aki odahívott (tehát Papa), az mellett állok ki, főleg mivel megítélésem szerint igaza is van. Itt véget is ért a futsal karrierem:-), de így legalább nem szakadok szét teljesen és miután most eléggé megnyomtam az alapozást, folyamatosan jönnek le a kilók és úgy érzem, ebben a félévben sikerül újra visszanyernem a legjobb formámat.

Miben változott szerinted az FFC a kezdetek óta?

Hát ez megint olyan kérdés, amiről tudnék mesélni. Alapvetően rengeteg dolog megváltozott belülről és körülötte is. A kezdeti őrület természetesen sok belső és külső tényezőnek köszönhetően ellaposodott, ami valahol teljesen természetes folyamat, gyakorlatilag csak a slágermeccsek mozgatják meg az FFC-hez lazábban kötődő szimpatizánsokat. Nehéz a klub körüli érzéseimet szavakba foglalni, nyilván ha rajtam múlna vagy múlt volna, rengeteg dolgot máshogy csinálnék. Pl. én soha nem képzeltem magamat nagyobb vagy igazabb fradistának, mert az FFC kötelékébe tartozom, de azt érzékelem, arra mindenki rájött, hogy ezek a hangok, kampányok („az FFC az igazi Fradi”) teljesen feleslegesek és inkább ártanak, mint használnak a megítélésnek.
A mai napig téma, hogy honnan, milyen szempontok alapján merítsen játékos anyagot a klub. Már a kezdetekben volt közöttünk olyan, aki nem volt szurkolói csoport tagja, pl. Váradi Tomi úgy lett alapember és a közösség része, hogy nem igazán nevezhettük anno még fradistának sem. Ennek ellenére csapattagsága megkérdőjelezhetetlen lett mára, hogy Neki itt a helye és talán az évek alatt belenőtt abba, amit mi is érzünk. Ennek ellenére én azt gondolom, az FFC azon szurkolók csapata inkább, legalábbis az a sava-borsa, ha döntő többségében azok játszanak, akik Fradi szurkolói körökben ismertebbek és aktívak. A csapat is jobban tisztelhető, talán még jobban magáénak tudják érezni a szurkolók csapatát a szurkolói is, ha tényleg azok fociznak, akikkel anno együtt volt valamelyik külföldi túrán vagy csak együtt vonultak mondjuk egy Újpest meccsre és tényleg olyan szurkolók képviselik a szurkolókat a futballpályán, akik rendszeres látogatói a meccseknek. Ettől függetlenül jöjjenek az új arcok, ez a tétel nem zárja ki, hogy sportoljanak, járjanak le hozzánk a fiatalabb fradista szimpatizánsok is és ha valaki esetleg ezáltal fog erősebben kötődni a Ferencvároshoz, már akkor megérte.
Visszakanyarodva a változáshoz: számtalan ember megfordult a lelátóról is nálunk és rengetegen itt is hagyták a klubot, de őszintén szólva sok okot el is fogadtam. Nekem is voltak törések, pl. a narancssárga mezes sztorit nem igazán értettem vagy anno ugye a lelátói események is megkérdőjelezték, hogy itt van-e a helyem. Azóta egyébként én is óvatosabban kezelek mindent ami Fradi, mert itt bármi és annak az ellenkezője is előfordulhat, ez már csak egy ilyen világ.
Gyakran éreztem úgy, hogy ez már csak futball, nincs meg mögötte az igazi érzés és tűz, aztán mindig jön egy-egy meccs, ami kihozza újra belőlünk is és a szurkolókból is azt az egyszerű, lázas, felfokozott várakozást és állapotot. És ez valószínűleg így is lesz. Már lassan 4 éve, hogy ugyanaz a garnitúra viszi a hátán az FFC-t és azt érzem ebből a magból, hogy most már mindenki egy kicsit magáénak képzeli és érzi a klubot, ami egyrészről nagyon jó, de másrészről kialakult egy „ki ha én nem” érzés is. Minden szezonnak úgy indulunk neki, hogy versenyhelyzet van és egyenlő mindenki, de mindenki érzi, hogy vannak egyenlőbbek (ez valahol jogos is) és ezt elég nehéz dolog lehet kezelni egy edzőnek.
Rengeteg emberrel beszélgettem már az FFC-ről, de abban mindenki egyetért, hogy a kezdeményezés az példaértékű és óriási dolog az elindulás. Aztán a tartalommal már voltak folyamatosan kifogások, de mit csináljunk, ha ilyenek vagyunk összességében szurkolók?

Megmaradtak régi jó meccs utáni Szögletes mérkőzés értékelések?

Valamelyest meg, de közel nem olyan jóízűek, mint a kezdetekkor. Én pl. néha feszélyezve érzem magam, amikor 3-4 fröccs után mindig előkerül ugyanaz a téma és általam tisztelt, hozzám közel álló emberek vannak negatív színben feltüntetve. És ennek a történetnek van egy olyan emberi oldala is, hogy nem szívesen iszogat hosszasan az ember már bárkivel, elfelejtve mindent, ami történt. Sokan mondják és mondták, hogy én nagyon behozom a lelátói eseményeket a csapatba, de bakker, nekem ez a csapat alapvetően a lelátót jelenti és nem robot vagyok, hogy amikor FFC van, akkor megnyomok magamon egy gombot és kikapcsolok minden emléket, aztán amikor meg nincs FFC, akkor pedig visszakapcsolom. Én az FFC-ben is és a lelátón is arra törekszem, hogy valami Fradi értéket próbáljak képviselni. Az egy dolog, hogy nem mindig sikerül (akár most hétvégén is hibáztam egy nagyot, ugyanis 2 Fradi esemény közül elég rossz megoldást hoztam össze és természetesen ezért duzzogás nélkül vállalom a következményeket), de alapvetően így állok hozzá.
De visszatérve a kérdésre, azért természetesen gyakran iszogatunk együtt és bármi legyen a tétmeccsek, a közös küzdelem után mindig jól esik leülni és átbeszélni a meccset, meginni egy-két italt.

Továbbra is 100%-os a Téli Nagypályás Tornán az FFC.
Mi a véleményed a TNT kupáról, a felkészülés során beváltja a hozzá fűzött elvárásokat?

Alapvetően nagyon jó elgondolás, hogy szerveztek egy ilyen tornát, az egyetlen bajom azzal van, hogy van pár komolytalan csapat, akik ellen nem sok értelme van játszani. Pár felkészülésünkkor sikerült játszani NB3-as csapatokkal, az olyan meccsek ebből a tornából hiányoznak.

Az idén az eddigiektől némiképp eltérő a felkészülésetek. Te milyennek találod?

Én élvezem a felkészülést, jó edzések vannak, az erőnléti mozgás szintén ránk fér, illetve egy új felállást gyakoroltunk be az edzőmeccsek alatt, ami szerintem kimondottan fekszik a csapatnak.

Mit vársz a 2012-es évtől?

A bajnokságot tutira behúzzuk és remélem a kupában eljutunk ismét olyan messzire, hogy legyen lehetőség a Magyar kupában is játszani. Bár az FFC szerintem nem feltétlenül sikerekben mérhető, de egy Fradi nevet magán viselő embernek mindig és minden körülmények között a győzelemért kell harcolni és ez az egyetértés gyakorlatilag az alakulás óta megvan nálunk.