Aktuális : KISE-FFC vasárnap 11:00, Budafok |
KISE-FFC vasárnap 11:00, Budafok
El Presidente 2012.03.22. 09:43

A megerősített KISÉ-hez látoogatunk
Hétvégén következik első nehezebb mérkőzésünk, a Kőbányaiakkal játszunk. Ellenfelünk kerete alaposan megerősödött az őszi szezonhoz képest többek között egy második vonalban futballozó 27 éves csatárral erősítette meg a keretét, Tóth Ákos legutóbb Magyarországon a Törökbálinti TC futballistája volt, az NB II-ben annak idején a Budaörs színeiben szerepelt, míg korábban Ausztriában is megfordult. Öt labdarúgó is a Voyage-tól igazolt a kőbányaiakhoz, név szerint Bende Zsolt, Csatári András, Istenes Bence, Kiener Tamás és Onder Péter. Kléner Máté a REAC Sportiskolától érkezett, Kelemen Tamás Szobról, míg Magyar Gábor Halásztelekről szerződött a fővárosiakhoz. Jelenleg a kilencedik helyen állnak, az eddig lejátszott tavaszi két fordulóban 4 pontot szereztek, (MAC 1:1, Duna SK 2:0). A KISE bár közvetlen nem tartozik az élmezőnyhöz, de megerősített keretével, biztos, hogy bele fog szólni a feljutásért harcoló csapatok versenyébe. Csapatunknál újabb rossz hírről kell beszámolni, Bence valószínű lábát törte, így rá csakúgy, mint Emura hosszabb ideig nem számíthatunk. A mérkőzés vasárnap délelőtt 11:00-kor lesz Budafokon, a fenti műfüvön, mindenkit szeretettel várunk! Tempó FFC!
|